2008. március 8., szombat

Második utazásom

Ugyan kicsit késve, de elmesélem második utazásomat Újvidékre:

Megint a doktorbácsikhoz és doktornénikhez kellett mennem, de most nem volt semmi probléma, csak ellenőrizni akartak. Egy hétfői és egy csütörtöki nap voltak a vizsgálatok, a kettő között pedig Temerinben vendégeskedtem a rokonoknál. Induláskor így néztem ki:

Van egy ilyen aranyos kis bébi hordtáskánk amiben nagyon szeretek utazni. A képen apa már épp becsomagolt és indulásra készen állok! Itt ugyan még nyitva a szemem, de mire elindultunk már elaludtam és egész úton pihentem. Az ablakon még úgyse látok ki, felesleges lenne nézelődni, de az autó ringatása menet közben kellemesen hat rám.

Meglátogattuk a nagymami anyukáját, aki már nagyon várt engem! Kiváncsi volt rá mennyit nőttem és mondhatom elégedett volt, mert szépeket mosolygott. Apa készített is rólunk képeket:


Ugye milyen édes vagyok a dédi kezében? Ő már nagyon öreg hozzám képest, és örült hogy megszülettem mert így lett dédunokája!

Sokan örültek ott nekem, mert dajkált apukám unokatestvére is. Ő Krisztina, aki nagyon örült hogy ottvoltam és vigyázott is rám amikor apáék elmentek a városba bavásárolni. Itt egy kép róla is:


Nagy sztár voltam én ott, mindent megkaptam amire csak vágytam! Szép volt az a pár nap amit ott töltöttünk, és húsvétkor megint menni fogunk!

Röviden ennyi lenne a képes beszámolóm, majd még jelentkezem! Jók legyetek!

Nincsenek megjegyzések: